Nagytakarítás - évkezdés előtt

Avagy egy üzemeltető cég rendes éves projektjéről - dióhéjban

Augusztus végén, amikor már lassan mindenki kezd visszarázódni a munkába, az üzemeltető cégek éppen befejezik az egyik legfontosabb évi nagy projektet: ez pedig nem más, mint a felkészülés az őszre. Ez a nagytakarítások időszaka.

Mire is gondolunk, ha nyár végi/őszi nagytakarítás a téma?

Ha ezt a témát akarjuk körül járni, mindenképpen fontos azt tisztázni, hogy gyárépületről, irodaépületről vagy éppen iskoláról van szó. Azért fontos ez, mert például egy gyárterületen a nyár végén megtörténik ez a nagytakarítás, míg az irodaházakban ősszel zajlik ez a projekt. Az iskolák esetében pedig természetesen szintén nyár végén – hiszen a gyerekek szeptember elején már megérkeznek, és birtokba veszik az épületet.


De nézzük is meg közelebbről az iskolákat!

Egy iskola nagytakarítása bőven tartogathat olyan extra feladatokat, amik csak itt jellemzők. Ilyen például az iskolapadok tisztítása és fertőtlenítése – legyen< szó akár rászáradt rágógumiról, vagy éppen matricákról. Aztán persze ott vannak a firkálások, tollal, filctollal, amiket szintén le kell szedni.

Természetesen az iskolák takarításánál egyértelmű elvárás – ahogy egyébként szerencsére már egyre inkább mindenhol – hogy környezetbarát, lebomló termékeket használjon az üzemeltető cég, a lehető legtöbb esetben. Erre külön figyelmet szentel az Orchidea, mert nagyon fontos kritériumnak tartja ezt a saját működése szempontjából is.

A tornatermek és tornacsarnokok takarítása egy olyan feladat, ami még külön pluszt jelent az iskolai nagytakarításnál. Természetesen a „csíkokra” gondolunk, amelyek olyan könnyen megjelennek a tornatermek padlóján, a cipőknek köszönhetően. Ezek eltávolítása is fontos feladat, ahogy a tökéletes fertőtlenítés is a tornateremben is.

Az iskolák esetében természetesen az ablakok tisztítása is feladat a nyár végén, ahogy a soron következő, vagy esetleg szükséges alpin munkákat is el kell végezni.


Gyártakarítás augusztusban – miben más ez a projekt?

Alapvetően a méretek mások természetesen, hiszen egy gyárterületen sokkal nagyobb lehet a takarítandó felület. Ezen kívül az alpin tevékenység itt a nagytakarításon belül is nagyobb szerepet kaphat, gondoljunk csak a sokkal nagyobb belmagasság okozta kihívásokra.

Az viszont itt is elvárás, hogy a lehető legnagyobb profizmussal, a legjobb gépparkkal érkezzen egy nagytakarításra a szolgáltató. Legalább ennyire fontos a megbízható takarítók jelenléte is – akiknek a létszáma a projekthez igazodik természetesen. De ez a mi feladatunk.


Az irodatakarítások – az őszi nagytakarítások színtere

Az irodaépületek, irodák őszi nagytakarítása egy rendkívül összetett feladat, hiszen ebben az időszakban már visszatérnek a munkába az ott dolgozók. A nagytakarítás szervezése tehát mindenképpen hétvégi/esti órákra kell, hogy essen, és optimalizálni kell a létszámot is, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb végezzen a szolgáltató. Ablaktisztítás, kárpittisztítás, függönytisztítás, padló- és fúgatisztítás – hogy csak néhányat említsünk a nagytakarítás rutinfeladatai közül.


Jön az ősz – újra járvány?

A COVID sok mindent megváltoztatott világunkban, talán állíthatjuk azt, hogy sosem lesz már olyan a világ, mint előtte volt. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a járvány kitörése óta a tisztaság, a fertőtlenítés, a levegő tisztaságának a fontossága felértékelődött. Ezért is fontos, hogy bízza profikra a munkát- legyen az iskola, gyár, vagy éppen egy irodaépület.

Az ősz beköszöntével kezdjünk tiszta, egészséges iskola-és munkakörnyezetben! Keressen minket bizalommal!