Lassan már kezdünk hozzászokni, hogy egyre több mindennel kell megküzdenünk, egyre több kérdésre kell választ találnunk a mindennapok során. A huszonegyedik században ráadásul a változások eléggé fel is gyorsultak, így még egy plusz kihívásnak meg kell felelnünk.
Az egyik legfontosabb kérdés, az egyik legégetőbb probléma nem más napjainkban, mint Földünk jövője.
Nem lehet már elkerülni a témát, hiszen közismert: az ökoszisztéma, az élőlények jövője rajtunk múlik. Minden olyan folyamat tehát, minden olyan ötlet, ami közelebb vihet minket egy élhetőbb jövőhöz nagyon fontos. Ilyen kezdeményezés például a fair trade. Lehet, hogy már hallottál róla – vagy esetleg láttad ezt a matricát mondjuk egy banánon.
Ebben a cikkben összeszedtük, mit kell tudnod róla – ma.
A fair trade, vagyis a méltányos kereskedelem, mint kifejezés a fejlődő országokból származó, ott termelt vagy/és előállított termékek kapcsán jelent meg. Gyakorlatilag élvezeti cikkekről van itt szó, melyek árába belekalkulálják a ráfordított munkát, mégpedig úgy, hogy ez a munkásnak is méltányos legyen. Emellett a gazdasági, társadalmi folyamatokra is figyelemmel vannak, ahogy a környezet megóvására is. Ha a gyakorlati megvalósulását akarjuk leírni ennek a folyamatnak, akkor ki kell térni a hosszú távra kötött szerződésekre a fair trade jegyében, az előre fizetésre a kereskedők részéről a termelők felé. Ezek a jellemzők pedig mindenképpen azt eredményezik, hogy a termelő cégek jobban tudnak tervezni, így a beruházások is sokkal könnyebben megvalósíthatók lesznek.
A fair trade tehát a kereskedőnek és a termelőnek is hasznos, ahogy a gazdaságnak is.
Mi úgy gondoljuk, hogy a mai világban a mindennapok körülményei mellett muszáj arra is figyelni, hogy a fejlődő országok termelése és kereskedelme hogyan tud felzárkózni. Az ezekben az országokban élő emberek, közösségek gyakorlatilag napi szinten küzdhetnek a fennmaradásért, az élelemért, a vízért. Nem mindegy tehát, hogy hogyan és miképpen képes rajtuk segíteni egy jól kitalált és megszervezett folyamat. Az ő életminőségük, a jövőjük is múlik ezen. Az is nagyon fontos, természetesen, hogy a közvetlen környezetünk mivé alakul, hogy vajon fenn tudjuk-e tartani bolygónkon a saját létünket.
Nem is olyan bonyolult ezt megfogalmazni: a fair trade eszme azt vallja, hogy csak azt veheted el a természettől, amit odaad neked. Nem lehet tehát szó se vegyszerekről, se erőszakos művelésről. A természetet nem lehet kizsákmányolni – meg kell valósulnia az egyensúlynak közte és az ember között. Ez a fair trade üzenete.
Jellemzően, ahogy már írtuk, elsősorban élvezeti cikkekről beszélhetünk. Nálunk is lehet már kapni banánt, csokoládét (illetve fair trade gazdaságból származó kakaóból készült csokoládét), de kávét is. Ezen kívül a fair trade már megjelent a kozmetikai iparban - különböző testápolási termékek kapcsán.
Maga az üzemeltetés nem élvezeti cikkekhez kapcsolódó folyamat, mi mégis hiszünk abban, hogy ennek a gondolatnak meg kell jelennie az üzemeltetésben is. Az is megjósolható, hogy a fair trade alapgondolata előbb-utóbb begyűrűzik sokkal többféle termékbe – így az üzemeltetés területén használt termékekbe is.
Az Orchidea hisz abban, hogy sem a természetet, sem az embert nem lehet és nem szabad kizsákmányolni, a munkaerő megbecsülendő, a természet pedig megóvandó, közös értékünk.
Ennek a gondolatnak a jegyében dolgozunk minden nap.