Nem is lehet kérdés, hogy 2022-ben a digitalizáció már minden folyamatot, területet, tevékenységet és működést érint. Egyetlen részterület – legyen az stratégiai vagy operatív tevékenység – sem vonható ki ez alól a cégek és intézmények esetében. Meglehetősen egyszerű a képlet: aki kimarad, biztos, hogy lemarad, hiszen a technológiai fejlődés eddig sosem látott mértékben gyorsult fel.
Mi a baj az emberrel a facility management-ben?
A kérdés persze meglehetősen provokatív, hiszen az emberrel magával önmagában semmi baj nincs. A baj inkább azzal van, hogy ha az emberi erőforrás által működtetett folyamatok lassabbak és drágábbak lesznek, mint ha kihasználnánk a gépek, illetve a digitalizáció adta lehetőségeket. Ezek a „régi” módszerek ráadásul meglehetősen drágák is, ami szintén nem fenntartható hosszú távon egy ennyire feszített és érzékeny piacon.
Az üzemeltetés területét komplex, sokrétű folyamatok, feladatok jellemzik. Ez magával hozza azt az igényt, hogy olyan megoldásokra törekednek a cégek mára már, amelyek ezeket a folyamatokat képesek hatékonyan segíteni. Annak érdekében, hogy akár a munkaidőnyilvántartás, akár egy logisztikai folyamat idő-és költségtakarékosan valósuljon meg, ez a kor a szoftverek erős segítségére számít – és meg is kapja azt.
Nézzük meg közelebbről, hogy milyen területek azok, ahol már működőképes szoftveres megoldások léteznek ezen a területen. Nem meglepő módon a tervezés az egyik legfontosabb folyamat, hiszen ez az, ami meglehetősen időigényes és sok hibalehetőséget is rejthet magába – ha a tervező csak és kizárólag az ember maga. Egy szoftver segítségével azonban máris kiszűrhetők a hibalehetőségek, sőt, a tervezési idő is jelentősen lecsökkenhet. Vonatkozhat ez a munkaerő tervezésére, az adott területeken végzett munka tervezésére, beszerzés tervezésére – minden egyes részfolyamat így egyszerűbbé és gyorsabbá válik a tervezés során. Ráadásul mindez egy időben is történhet, és azonnal látjuk az összefüggéseket is. Ez már persze nemcsak a tervezési folyamat szempontjából jelent majd hatékonyságnövekedést, de megjelenik egy másik nagyon fontos fogalom: az időgazdálkodás.
Napjaink alapegysége az adat – ezzel a tétellel sem érdemes vitatkozni. A digitalizáció korában adatok végeláthatatlan sora keletkezik percek alatt, melyeket a szoftverek képesek azonnal elemezni, összehasonlítani és ebből következtetéseket levonni. Természetes tehát, hogy az üzemeltetés területén is nagy jelentősége lesz annak, hogy milyen adatok keletkeznek – és azokat miként fogja analizálni egy szoftver. Ezek az adatok szintén több mindenre vonatkozhatnak: a munkaerőre, a készletekre, de akár az épületre is. Sokkal egyszerűbbé válik így a gyors analizálás után akár a döntéshozatal folyamata is.
A kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen a digitalizáció maga is egy olyan jelenség, ami szinte napi szinten képes meglepni minket. Egy azonban biztos: a már működő digitalizáció mellé az üzemeltetésben új és új folyamatok és megoldások érkeznek majd. Ott van például a kiterjesztett valóság, mint megoldás – hogy csak egyet említsünk. A lehetőségek tárháza végtelen – és még nem is igazán látjuk azt, hogy ez a mondat pontosan mit is jelent.
Az is valószínűsíthető, hogy a digitalizáció vívmányait követni kell majd azoknak a cégeknek, akik a piacon akarnak maradni az üzemeltetésben, sőt, ha sikerül, egy lépéssel érdemes lesz majd megelőzni akár a többieket. Így a szoftverfejlesztés ezen a területen is egyre nagyobb teret fog kapni.
Ha kíváncsi a mi szoftveres megoldásunkra, vegye fel velünk a kapcsolatot!